ÉVA NAGY JÁNOS

JÓ AZ ÚR

Bizonyság egy tékozló fiúról,

amely elhangzott 2008. július 27.-én a székesfehérvári gyülekezetben.

Kedves testvéreim.

Szeretnék bizonyságot tenni arról, hogy milyen jó az Úr!

Jó az Úr, mert ha mi nem is vagyunk mindig engedelmesek, ha el is fordulunk Tőle, Ő akkor sem vet meg minket, Ő akkor sem hagy el bennünket. Szól hozzánk, hív bennünket, vár bennünket.

Édesanyámat ismerik, Édesapámat ismerték a testvérek, ebből adódik, hogy hívő családban születtem, Bakonycsernyén. Itt nőttem fel, itt jártam vasárnapi iskolába.

Viszonylag jó gyerek voltam, magatartásom 5-ös. Egyszer kaptam egy négyest, ami nagyon bántott.

Soha nem tudom elfelejteni, mert mindig az volt bennem, hogy az Úr Jézus mit szól hozzá.

Kb 8-9 éves lehettem, amikor egy vasárnapi iskolai alkalmon először megérintett az Úr Jézus halála, hogy mennyire megkínozták, majd megfeszítették.

Értem!!!

Nagyon sírtam.

A többiek nem értették, mi történt.

Ettől kezdve a mai napig, egy percig sem volt kétségem Isten létezéséről, HOGY JÉZUS ISTEN FIA, AKI ÉRTEM IS ODAADTA AZ ÉLETÉT!!!

14 éves koromban bemerítkeztem és a Bakonycsernyei Pünkösdi Gyülekezet tagja lettem.

Szinte minden Istentiszteleti alkalmon ott voltam, szolgáltam, éltem a fiatal hívők életét.

De sajnos kb 19 éves koromra elhagytam az Úr Jézust.

Hogy hogyan történt, pontosan nem tudom, egyszer csak a széles úton találtam magam.

Csak bizonyos dolgokra emlékszem. Ezeket ma úgy nevezem: a Sátán csomagjai.

Szerettem a világból jött testvérek bizonyságát. Ebben az volt a csomag, hogy valami vágyat

fogott el..... de jó volna ilyen bizonyságot tenni.

Kisgyerek koromtól vonzott a motorozás, ami hozzájárult (nagyban) a keskeny út elhagyásához.

17 éves lehettem, amikor -anyagi okok miatt- választanom kellett, hogy gitárt, vagy motort veszek.

A gitár az Urat dicsőítő énekek kíséretéhez kellett volna. És a motor?

Én akkor úgy okoskodtam, hogy könnyebben tudok járni istentiszteleti alkalmakra, szolgálni tudok vele. Ez mellett döntöttem, csakhogy...

Nagyon vonzott a sport, azon belül is a motorsportot szerettem a legjobban. Adódott egy alkalom, hogy kipróbálhassam magamat, hogy mit tudok ezen a területen. Sikerem volt. Persze, ezzel nem lett vége. Jöttek a versenyek. És ha mentem versenyre, nem tudtam menni a gyülekezetbe. Nem mentem gyülekezetbe, az ismerőseim sem a gyülekezetből lettek. Ők moziba és úgynevezett szórakozó helyekre jártak, hát én is ott találtam magamat.

Az „eredmény:” testvérek helyett barátok, imádkozás helyett italozás, dohányzás.

Rajta teljesen a széles úton!!! Szinte észrevétlenül.

Ezután házasság, persze hitetlen házastárs..., gyerekek...., majd válás..., mindent elveszíteni, egyedül maradni..., majd betegség.

Válás után nagyon beteg lettem. Három hónapig kórházban voltam. Habár nem mondták, de tudtam, az orvosok már nem tudtak segíteni. Hetekig infúzióval tápláltak. Hetekig fekve, félig eszméletlenül...

De az Úr könyörült rajtam, életben tartott.

Ekkor kezdődött el életemben a csodák sorozata, ami azért történhetett meg, mert Isten velem volt, nem hagyott el, Szeretete utol ért, Kegyelme megragadott.

Az Úr életben tartott...-nem értettem miért-, nem értettem, mert évekig albérletből albérletbe költöztem, céltalanul éltem, -egészen addig, amíg ...

2002-ben úgy döntöttünk a Szüleimmel, hogy hozzájuk költözöm.

Ideköltöztem, és Édesapám rá egy hétre hazaköltözött az Úrhoz. Most már értettem, hogy az Úr miért tartott életben. De Neki még más terve is volt velem.

Megismertetett a Feleségemmel. Az is egy csoda volt. Az interneten ismerkedtünk meg.

Megadta a telefonszámát, hogy hívjam fel. Az interneten sokan megadják a számukat, de én ezeket nem szoktam megjegyezni. Az Övét még is felírtam. El is felejtettem. Kb. rá 3 hétre, egyszer munka közben várni kellett valamire és eszembe jutott, hogy valakinek meg van a száma. Írtam Neki egy SMS-t. Így kaptam Őt. Most már kétszeresen volt értelme az életemnek.

Onnét, hogy megkaptam Istentől a Feleségemet, onnét kezdődött a Tékozló Fiú visszatérése az Atyai házhoz. Ettől kezdve a történet kétszereplős, amiből az egyiket már ismerik a Testvérek,

a másik az enyém.

Valamikor 2006 tavaszán megkérdezte Évike, hogy milyen vallású vagyok....

Elkezdtük olvasni a Bibliát...

Ő csak kérdezgetett, de állandóan

Én meg csak válaszolgattam, de állandóan.

Hogy honnét tudtam a válaszokat, nem tudtam. Most már tudom. Volt egy Segítőm

A kérdések 90%-ra most sem tudnék válaszolni a Segítőm nélkül.

Majd 2006 június 17.-én megesküdtünk (polgári) és esküvő után elmentünk először Imaházba.

Azóta is járunk, Feleségem átadta életét az Úrnak, bemerítkezett, és teljes szívvel követi Jézust.

2007. május 27.-én, mielőtt Feleségem a hullámsírban is bizonyságot tett az Úr Jézushoz való örök hűségéről, az Úr és a gyülekezet előtt is megerősítettük egymás iránti szövetségünket.

Én is jártam az imaházba rendszeresen, figyeltem, rengetegszer megérintett az Ige. Sokat változtam, teljesen elfogadtam Isten Szavát, szerettem volna mindenestül csak Neki szolgálni, de a Sátán nem engedte. A rabja voltam.

Nem tudtam a dohányzást abbahagyni. Idáig azt hittem, hogy akaraterővel mindent meg tudok oldani. Rá kellett jönnöm, hogy én magamtól nem vagyok senki. Nagyon sokat imádkoztam. Néha a szívemben lázadtam Isten ellen és így Imádkoztam:

Miért nem szabadítasz meg? Nincs számomra kegyelem? Ezt nem hiszem, mert akkor nem tartottál volna életben, nem adtad volna nekem a Feleségemet!

Kérlek Mennyei Jó Atyám tégy szabaddá!!

Ez az ének járt folyton az eszembe : A Sátán szolgája gyáva rab, a Krisztusé szabad

És sokat sírtam.

Majd 2007 októberben, egyik reggel, miközben kerestem a reggeli igét, megakadt a szemem az V. Mózes7.22-őn. Ebből meg kellett értenem, hogy Isten csak apránként adja oda amit nekünk szánt, nehogy elbizakodottak legyünk. Ezután már tudtam, csak idő kérdése. Csak nem gondoltam, hogy ennyi.

Sok-sok Ima, könyörgés, sírás után eljött 2008 április 18.-a amikor ismét egy reggelen kaptam biztatást, a Jakab: 1:12-őt, majd 21.-én a reggeli áhítatban olvashattuk a Márk 5: 1-20-ban a gadarai megszállottat. Az Ige után olvastam a magyarázatot, amiben az volt, hogy volt ahol Jézus csak egyszer járt, és aki elmulasztotta a Vele való találkozást, többet nem találkozhatott Vele. Ekkor elgondolkodtam, hogy hozzám már hányszor szólt? És ha többet nem szól? Ez annyira megfogott , hogy akkor abbahagytam a dohányzást. És csodálatos módon nem hiányzott, nem hiányzik azóta sem. Elmúlt a nikotin éhségem. Elmúlt az, ami egyszer sem múlt el, amikor én akartam az akaraterőmmel legyőzni.

Elmúlt egy gondolatra, amit Isten adott.

Szeretném, hogy ez a bizonyság tanulság legyen mindenkinek, hogy nem érdemes elhagyni az Urat, mert nincs boldogság a világban. Örömök vannak, de ezek az örömök hamar elmúlnak és keserűség és bánat követi.

Aki egyszer megismerte az Úr Jézust, soha semmiért el ne hagyja.

Soha nem tudhatjuk szól e még hozzánk még egyszer.

Legyünk Hozzá hűek mind halálig.

Ámen

Nagy János

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat